beprobaljuk..kiprobaljuk.....lustak vagyunk...vagy mittudomen

korabban erkezem. nem szeretek korabban erkezni, mert meg mindig-sokszor erzem ugy, hogy meg kell varnom az idomet.

a kapu elott allok.

kezemben jovobeli eletem egy darabjat szorongatva. a kis csomag feher kotesben lapul kesztyus kezemben. mar percek ota csak forgatom, nezegetem - jobb dolgom nem leven, varakozas kozben. tudom, hogy mi van benne. azt is tudom, hogy nincs ertelme az utcan kinyitni, amit rejt, ahhoz nem e nyilt ter kell.

tovabb varok. nezelodom.
azonnal feltunik. amint autojaval beall egy parkolohelyre. figyelem, ahogy befordul, figyelem es hallom, ahogy a kiskocsi kerekei alatt roppan a jeg.

elfordulok. visszafordulok.

egyszer csak elem lep. kedves arc, szimpatikus szinek...egy kerdes "merre." egy valasz "fogalmam sincs."

belep egy ujabb szempar. o sem tudja.....aztan valami remlik, egy-ket tovabbi tanacs, utba-helyreigazitas. megkoszoni, ellep. az uj szempar es en rovid tarsalgasba kezdunk. zavart felmosolyok, nem figyelt mondatok.
majd meghallom, hogy szolit.

egy csapat csicsergo kisiskolas menetel el mogotte. hangosan kantalnak valamit, mint afarncia kisasszonyok, csak dallam nelkul, szamomra szavak nelkul. ot sem hallom tisztan: "neked _______" "huh?" "neked szurkolnak?" "? huh? neem. zavart mosoly. "nem erdekes, " mondja.

beul. en visszaterek a forgatashoz. elhajt, es meg felnezek, hogy lassam feje fordulasat.